A Zöld Csillag

A Nap valójában zöld színű.

 

A Plútó törpebolygó!

 

 

A Plútót egy tinédzserkorú, sasszemű farmer gyerek fedezte fel Amerikában 1930-ban. Már 14 éves korában csillagászati hírleveleket olvasgatott és ezek alapján készített egy négyszeres fókusztávolságú homorú tükröt. Ezt kutyanehéz elkészíteni, mert minél kisebb a fókusz távolság, annál jobban előjönnek a csiszolási hibák. Nekem egy 80 mm átmérőjű tizenkétszeres fókusztávolságú távcsövem van, melyhez a tükröt az Urániától vettem a 70-es években. (Akkor még létezett az Uránia bemutató csillagvizsgáló.)

 

   Tombauch elvitte kis távcsövét a Lowell Obszervatóriumba és megmutatta a Mars-csatornák híres kutatójának, Lowellnek. Ő pedig azonnal felvette munkatársnak, és rábízta a Plútó keresésének feladatát, hiszen neki már elromlott a szeme. A módszere viszont jó volt, hiszen mindössze kétszer kellett körülfényképezni az egyenlítői síkot és ami fényes és elmozdul, az a keresett Plútó – vagy valami más. Ez a munka 2 évig tartott és meghozta a sikert. Közben felfedezte az „Uránuszt” is, mert kíváncsi volt rá, hogy a keresési módszerével előtűnik-e ez a nagyobb és fényesebb bolygó. Hát megkerült! „Amikor az ominózus képfelvételt (a tavalyit és az ideit) behelyeztem a blink-comparátorba, a hatalmas villogás hatására úgy megijedtem, hogy majd leestem a székről.” - Írta később a könyvében Tombaugh. Végül is a Plútó kicsinek és halványnak bizonyult, ám de végre fel lett fedezve.

 

   A Plútót már korábban is keresték, mégpedig a francia matematikus, Le Verrier a gravitációs vonzáson alapuló módszerével. A Neptunusz helyét az Uránusz pályaháborgása alapján határolták be, és alaposabb megfigyelés után a Neptunusz is mutatott pályaháborgást. Ennek alapján a csillagászok 25 évig számoltak és kerestek, de semmit se találtak. Ez a számítási módszer alapjaiban volt hibás, hiszen a Plútó túl kicsi volt és túl messze volt, gravitációs hatása nem ért el a Neptunuszig. De lám Lowell egyszerűbb, de fárasztóbb módszere végül is bevált. A csillagászok igen boldogok lehettek, hogy meglett a 9. bolygó. Örömükben a kis méretétől eltekintettek.

 

 pluto_fold.jpg

 

                       1. ábra      Plútó   Föld    Hold                                                                                

 

Igen előnytelen a Plútóra nézve, ha nagyobb bolygókkal, például a Földdel hasonlítjuk össze. Átmérője a Földnél kb. ötször kisebb, így a térfogata 170-szer kisebb. A tömeg arányszám még rosszabb, mert a Plútó tömege 476-szor kisebb a Föld tömegénél. Mivel a föld sűrűsége meglehetősen nagy, 5,5 kg/dm3,ezért a plútó sűrűsége nyilvánvalóan kicsi, 2,3. Mégis a 2000-es évekig mindenki természetesnek tartotta a 9 bolygót, mígnem a csillagászok felfedeztek egy Plútóhoz hasonló méretű törpebolygót a Kuiper-övben, az Erist. A Plútó átmérője 2300 km, míg az Erisé egy kicsit nagyobb. Logikus volt tehát a Nemzetközi Csillagászati Unió döntése 2006-ban, hogy a továbbiakban a Plútó minősítése nem bolygó, hanem törpebolygó. Ez nem vissza minősítés, hiszen a Plútó sohasem volt jogosult a bolygó-minősítésre, mindössze visszakerült a megfelelő minősítési kategóriába. És mégis, a változást mindenki sajnálattal vette tudomásul, leginkább a gyerekek.

 

 

pluto_felszine.jpg 

  

     2.ábra  Fotó  a Plútó felszínéről, 2015. júl. 14.               Fotó:  New Horizons Űrszonda

 

A Plútó igen távol van (7,3 milliárd km), igen kevés fényt és meleget kap a naptól, tehát igen hideg van ott (44 kelvin). Logikus volt tehát a korábbi elgondolás, hogy a felszíne nagyon hideg, sima és hóval borított. Egyebet a Földről nem igen lehetett megállapítani. Azonban 2015 júliusában egy új űrszonda, a New Horizons ért a közelébe, és részletgazdag felvételeket készített róla. Kiderült, hogy felszíne rücskös, vulkáni hegyek, völgyek és fennsíkok tarkítják. A felszínét pedig nitrogén- és metánjég borítja. Napközelben némi légköre is van, melynek összetevői nitrogén, metán és szén-monoxid. A Nap UV sugarainak hatására a légkör alkotói szerves anyaggá, barna hópelyhekkén állnak össze. A hópelyhek lehullnak a talajra, ezért a felszín nem csak fehér, hanem helyenként barna is. Sőt, ezek a hópelyhek valahogyan átjutnak a Plútó közeli holdjára, a Charonra, így az is bebarnult. Érdekes világ, nemde?

 

Kelt:2021.09.20.

 

 

Tassi Tamás

Gépészmérnök

Hobbi-csillagász

aparadox.hupont.hu

 

 

 

 

 

pluto_konyvborito.jpg 

 

https://moly.hu/konyvek/clyde-w-tombaugh-patrick-moore-a-sotetseg-bolygoja

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 7
Heti: 44
Havi: 292
Össz.: 23 262

Látogatottság növelés
Oldal: A Plútó törpebolygó!
A Zöld Csillag - © 2008 - 2024 - a-zold-csillag.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »